Online Jobb Agyféltekés Tanfolyamok

Jobb agyféltekés rajzolás

Na jó, nem élőben, csak a róla készült portrérajz.😊 Mióta elkészült az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam frissítése sokan jeleztétek, hogy nagyon szeretnétek, ha ismét Angelina Jolie lenne a fő rajz, tehát a tanfolyamot lezáró fő portrérajz. Nem sokáig tudtam ellenállni, hiszen nagyon szeretem őt rajzolni, azt hiszem ez meg is látszik a végeredményen.

Szóval csak kérnetek kellett, és már itt is van! De neeem, nem lesz több változtatás most már. Itt az ideje, hogy a következő tanfolyam elkészítéséhez kezdjek hozzá. 😉

De most vissza Angelina-hoz. Akik eddig megrendelték a tanfolyam új változtatás, nekik elküldöm Angelina Jolie rajzát is, pontosabban az ahhoz tartozó feladatleírást, hanganyagot és a rajz elkészítését bemutató, oktató videót. Sőt, még egy plusz, megkapják az ehhez a rajzhoz tartozó vázlatrajzot is, ami kinyomtatható, így nagyszerű segítség a kezdéshez és alapnak is használható az árnyékolás gyakorlásához.

Akik pedig most rendelik meg a tanfolyamot, ők már ezzel az új Angelina Jolie rajzzal kapják meg a teljes tananyagot! Igen, a fent említett vázlatrajz is benne lesz. 🙂

Ha tehát csak erre vártál, és úgy érzed, hogy itt az ideje neki kezdeni a tanfolyamnak és megtanulni rajzolni, a nulláról akár pár hét alatt az első portrérajzodat elkészíteni, akkor itt tudod megrendelni a tanfolyamot: https://rajzhobby.hu/shop/termek/online-jobb-agyfeltekes-rajztanfolyam-bonuszok-tananyag/

Ha még egy kicsit többet olvasnál a Jobb Agyféltekés módszerről, akkor ezt nézd meg: https://rajzhobby.hu/jobb-agyfeltekes-rajzolas

Ha magáról az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyamról szeretnél többet megtudni, akkor ide kattints: https://rajzhobby.hu/jobb-agyfeltekes-rajzolas/online-jobb-agyfeltekes-rajztanfolyam
 

 
Online Jobb Agyféltekés RajztanfolyamHogy ez mit jelent? Itt volt az ideje, hogy elkészüljön az alaptanfolyam frissített változata. Ez egyrészt azt jelenti, hogy új, gyönyörűen szabott, a legújabb divatnak megfelelő ruhát kapott a tananyag. Csak, hogy így képiesen fejezzem ki magam. Már el is képzelted, ugye? 🙂 Minőségi javuláson ment át az összes hanganyag, videó, referenciaképek, feladatleírások, szóval minden. De természetesen nem csak a külsőségekről szól ez az egész, hanem a tartalomról is!

Kiegészült az alap tananyag jó pár dologgal, amit az elmúlt évek tapasztalata és a saját tudásom gyarapodása, fejlődése diktált. Így plusz technikák kerültek bele, valamint az eddigiek jobb megértését szolgáló kiegészítő anyagok.

Portrerajz_Online Jobb Agyféltekés RajztanfolyamGömbrajz_Online Jobb Agyféltekés RajztanfolyamÚj videók készültek a feladatokhoz, a fő videó, a portrérajzolás is megváltozott, vadonatúj portrérajzzal, kezdéshez szükséges technikákkal.

A részleteket a tanfolyamról itt találod: https://rajzhobby.hu/jobb-agyfeltekes-rajzolas

És a titok, amit most megsúgok, hogy érdemes minél hamarabb elvégezned ezt a tanfolyamot, mert nem sokára érkezik a következő, amivel tovább mélyítheted az itt megszerzett tudásodat és egy magasabb szintre léphetsz. Ehhez viszont el kell, hogy sajátítsd az alapokat, így ne várj tovább! Kezdj hozzá most! 😀

 
Megrendelés_OJRT
 

illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccelEgy nagyobb lélegzetvételű anyag következik most. Hogyan készítsünk gyermekkönyv illusztrációt tusfilc és vízfesték segítségével. Természetesen rengeteg féle módja van illusztrációt készíteni, ez most csak egy a sok közül, amivel remélem segítek és ötletet adok néhányatoknak, hogyan is kezdjetek hozzá és milyen lépései lehetnek egy illusztráció elkészítésének. A vidót Alisa Vysochina-nak köszönhetjük

Ez a videó a folyamatát mutatja be egy illusztráció elkészítésének, az ötlet kitalálásán, a referenciaképek használatán, a kompozíción, vázlatkészítésen keresztül vezet a kész illusztrációig. Lebontom itt lépésekre egy kis magyarázattal, hogy azoknak is jól követhető legyen, akik nem tudnak angolul. De mindenképpen nézd meg a videót, mert így áll majd össze a teljese kép.

Tehát, az eszközök, amiket a videón látsz:

– Vízfestékes papír
– Prismacolor Col-Erase ceruza, lila színben (de bármilyen színesceruza megteszi, olyan ami kiradírozható, vagy készítsd el a vázlatot grafittal)
– Holbein vízfesték, Jaune Brilliant No.2 színben
– Micron Multi liner tusfilc, 005-ös vastagságú, szépia színben (barnás színű tusfilc, márka tulajdonképpen mindegy, csak legyen vízálló)
– Dr. Ph. Martin’s Bobbay barna tinta (de bármilyan barna, vízálló tinta, vagy vastagabb barna tusfilc is jó)
– Nagyon vékony ecset
– Pentel tölthető ecset (de igazából sima vízfesték ecset is megteszi)

A videó készítője: Alisa Vysochina

Az elkészítés menete pedig a következő:

1) Mielőtt nekilátanunk a vázlatkészítéshez, először következik az ötlet. Tehát döntsük el, hogy mi lesz a téma, mit is szeretnénk rajzolni, mi a története, milyen környezetben szeretnénk elhelyezni. Tehát mi lesz a háttér.

2) Miután megvan az ötlet, akkor jöhet a szkeccselés. Ez még nem a végső vázlat, csak az ötlet megtalálása, kidolgozása. Találd ki, hogy mi vagy ki lesz az illusztráció középpontjában. Találd ki a karakteredet. Ha szükséges, akkor nézz hozzá referenciakepéket.illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel

3) Ha megvan az ötlet és az előzetes szkeccseink, akkor jöhet a környezet, a háttér kitalálása. Ehhez ugyancsak keres referenciákat, google, vagy saját fotók, könyvek, bármi adhatja az ötletet. Ennél a pontnál gondolj a kompozícióra. Ne legyen túl szimmetrikus, unalmas.
illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel3

4) Sokféle szabály van, ami a kompozíciót illeti, itt most a harmadolási szabályt alkalmazta a művész. Vagyis osszuk a képet harmadokra vízszintesen és függőlegesen. Ha az így kapott metszéspontok mentén helyezzük el a témát, tehát az, ami szeretnénk, hogy fókuszban legyen, akkor a néző számára egy érdekesebb, kellemesebb kompozíciót kapunk.

5) Ha megvan a kompozíció, ötlet és előzetes vázlatok, akkor jöhet a végső vázlat elkészítése a vízfestékes papíron, halványan. Ne nyomd rá túl erősen a ceruzát! Mivel vízfestékkel dolgozunk, ezért érdemes leragasztani a papírt egy táblára művész ragasztószalaggal. Először a háttér vázlata következik, majd jöhet a karaktered elhelyezése. Fontos, hogy az arányok megfelelőek legyenek, valamint kell elgondolkoznod, hogy mit szeretnél, hogy először meglásson az, aki a képre néz, tehát mi legyen a fókuszban. Ha van egy karakter a képen, akkor általában azt szeretnénk, hogy az arca legyen a központ, így azt helyezzük el a harmadolási szabálynak megfelelően.

6) Miután megvan az fő váz, tehát nagyvonalakban a háttér és a karakter, akkor jön a „nehezebb” rész. Vagyis, hogy dolgozzunk ki minden részletet. Tipp: miközben rajzolod a vázlatot és a részleteket, helyezz egy papírlapot a kezed alá, hogy ne maszatold el a grafitot, vagy amivel dolgozol. Ez egy hosszadalmas folyamat, így légy türelmes!illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel7

7) Mikor megvagy a részletek kidolgozásával, akkor jön a körvonalak átrajzolása a 005-ös szépia tusfilccel.illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel9illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel11

8) Ha kész vannak a körvonalak, akkor jöhet a festés része. Amennyiben grafittal rajzoltad a vázlatot, akkor radírozd ki a vonalakat, mert össze fogja koszolni, majd a szineidet. Ha a videón is látható Prismacolor Col-Erase színesceruzát használtál, akkor azt nem kell.

Először döntsd el, hogy milyen színeket szeretnél használni. Érdemes kikeverni őket előre és egy külön kis papíron kipróbálni őket, így könnyebb lesz a festés része, ha már előre elkészítesz egy kis szín segéd táblát magadnak.
Majd nedvesítsd be az egész felületét a papírnak, és jöhet az első réteg, halványan. Ez még csak egy alapszín. A karaktereidet hagyd ki, ezt csak a háttérre használd!illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel9

9) Aztán jöhetnek a részletek. Itt a videón Pentel tölthető ecsettel dolgozik a művész, de bármilyen vízfestékes ecset megteszi. A vastagsága attól függ, hogy éppen mind dolgozol. Kisebb részletesebb területekhez vékonyabb, nagyobb felületekhez vastagabb ecset.
A színek, amiket használ jól lekövethető a videó alapján. Ez attól függ, hogy neked mi a témád, miről szól a te illusztrációd, ennek megfelelően választd ki, keverd ki a szineidet. illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel11illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel18
illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel18illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel24

10) A festés rész után következik az egyes részek, főbb tárgyak körvonalainak megvastagítása a barna tintával és nagyon vékony ecset segítségével. Vagy használhatsz ismét tusfilcet barna/szépia színben. A lényeg, hogy vízálló legyen.illusztracio_vizfestekkel_es_tusfilccel

És akkor következzék a videó:

————————————–

Meg szeretnél tanulni rajzolni? Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam (http://rajzhobby.hu/jobb-agyfeltekes-rajzolas/online-jobb-agyfeltekes-rajztanfolyam)

Festeni szeretnél és érteni a színelméletet? Online Színes Tanfolyam (http://rajzhobby.hu/szines-tanfolyam-online-hobby-rajz)

————————————-

Sokan kerestetek meg engem az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyamhoz tartozó Bónuszok tananyaggal kapcsolatban, hogy Titeket érdekelne csak külön a Bónuszok anyagrész és, hogy az elérhető-e külön.

Szemrajzolás - Bónuszok

Szemrajzolás – Bónuszok tananyag

Szájrajzolás - Bónuszok

Szájrajzolás – Bónuszok tananyag

Ezek nem voltak annyira összetett, önmagában is értékes anyagok, így azt kellett mondanom, hogy sajnos külön nem elérhetőek.

Nos, többet nem kell ezt mondanom. 🙂 A nagy érdeklődésnek köszönhetően úgy döntöttem még tavaly decemberben, hogy elkészítem a Bónuszanyagokat külön is, méghozzá sokkal részletesebben kidolgozva a témákat, hogy önmagában is értékes tudást adjanak. Bár december végére terveztem, hogy készen lesznek ezek a tananyagok, de végül sokkal átfogóbb dolog lett belőle, mint amilyennek eredetileg terveztem, így nagyon sok munkámba és időmbe telt, nem is igazán a rajzok elkészítése, hanem maga a tananyag összeállítása.

Kutyarajz - Bónuszok

Kutyarajz – Bónuszok tananyag

 
De örömmel jelentem, hogy végre készen van és elérhető a Bónuszok tananyag!!!!! 😀

Aki nem tudná, hogy mi is ez a Bónuszok dolog. Tehát az arc, fej részeinek a megrajzolásáról van szó, mint szem, orr, száj, fül, haj és plusz egy kutyarajz, ami tulajdonképpen a szőrrajzolásról szól, arra fókuszálok a tananyagban és ezt egy kutyusrajz elkészítése során követheted majd nyomon.

Mivel mellékeltem a vázlatrajzot is a kutyushoz, amit ki tudsz nyomtatni, így akár Te magad is elkészítheted a kutyusrajzot követve a tananyag lépéseit. 🙂

Az összes többi tananyaghoz – szem, orr, száj, fül és haj – is mellékeltem a vázlatrajzokat, így azokat is ki tudod nyomtatni és így azon gyakorolva velem együtt haladhatsz a tananyag során.

 
Hogy mit is tartalmaznak pontosan ezek a kis tananyagok, és hogyan tudsz hozzájuk jutni, arról itt olvashatsz bővebben: http://rajzhobby.hu/bonuszok-tananyag
 

Boldog Új Évet Mindenkinek! Bár már egy jó hét eltelt, de remélem, mindenkinek jól teltek az ünnepek. 🙂

Én nem tétlenkedtem, végre készen vagyok az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam megújult „Bónuszok” részéhez készült rajzokkal. Itt egy kis ízelítő:

kutyus_Bónuszok_Hobby Rajz

Az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam Bónuszok részéhez készült új kutyarajz – bepillantás

Viszont ez azt is jelenti, hogy az akciónak, ami még decemberben indult a mai nap folyamán vége lesz. Vagyis, aki ki szeretné használni még a kedvezményt az még ma megrendelheti a tanfolyamot 25%-kal olcsóbban, holnaptól ez már nem elérhető. Ha nem tudod, hogy miről is van szó, akkor itt megnézheted az akció részleteit: https://www.facebook.com/hobbyrajz/posts/10152753411661531

Az új Bónuszok pedig reményeim szerint jövő hét vége felé lesznek elérhetőek. A rajzok már készen állnak, de a videó vágás és a tanfolyam anyagának elkészítése még hátravan.

Szép Hétvégét! 🙂

 

Új merénylet készülőben. 🙂

Készül a frissített anyag az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam (http://rajzhobby.hu/online-jobb-agyfeltekes-rajztanfolyam) Bónuszok részéhez. Vagyis új tananyagok, új rajzok, videók, oktatóanyagok a szem, orr, fül, haj és az elmaradhatatlan kutyusrajzoláshoz!

Szemrajz_Hobby Rajz

Az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam Bónuszok részéhez készült új szemrajz

A részletekről majd később. 😉 Egyelőre csak annyit árulok el, lehet külön is kaphatóak lesznek, de ez még nem biztos. Valamint akik most jelentkeznek a tanfolyamra, megkapják utólag a kész Bónusz anyagokat. Viszont, ahogy készen leszek az új tananyagokkal, véget fog érni az akció, és az ár nem megy vissza a régire… Picit emelkedni fog. Szóval, ha még el szeretnéd csípni a tanfolyamot olcsóbban, ráadásul az új Bónuszokkal, akkor még addig jelentkezz, amíg kész nem leszek az új tananyagokkal! 😉 Ha nem tudod, milyen akcióról van szó, nézd meg az erről szóló post-omat itt: https://www.facebook.com/hobbyrajz/posts/10152753411661531

A szemrajz – amit feljebb láthatsz is – és hozzá a videó épp ma készült el… Szóval haladok. 🙂

Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam - Hobby RajzAz előző bejegyzésemmel kapcsolatban rengeteg levelet kaptam, kérdésekkel az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyamról. Nagyon köszönöm ezt a nagy érdeklődést és köszönöm Mindenkinek, aki írt.

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem a leggyakoribb kérdéseket a válaszokkal, hogy egy helyen legyenek, valamint, hogy mindenki olvashassa őket, azok is, akikben esetleg felmerültek ugyanezek a kérdések, csak nem kérdeztek rá.

Ha esetleg van olyan kérdésed az Online Rajztanfolyammal kapcsolatban, amire itt nem találtad meg a választ, akkor nyugodtan írj nekem egy levelet a contact@rajzhobby.hu email címre vagy írj egy kommentet a bejegyzés végén. Minden kérdésre szívesen válaszolok (az Online Rajztanfolyammal kapcsolatban természetesen. 😉 ).

Akkor következzenek a kérdések és válaszok:

Valóban meg lehet ezzel a módszerrel tanulni rajzolni?

A válasz egyértelműen igen. Mindenki meg tud tanulni ezzel a módszerrel rajzolni. Ennek oka egyszerűen csak az, hogy a rajzolás az egy ugyanolyan készség, mint az írás vagy akár a biciklizés, vagyis tanulható. Senki sem születik úgy, hogy tud írni, biciklizni vagy rajzolni, de mindenki képes megtanulni.

Ilyenkor jönnek a kérdések, hogy de mi a helyzet a mindenki által csodált művészekkel, mint például Rembrandt vagy Monet? Igen, létezik tehetség, de ők sem úgy születtek, hogy tudtak rajzolni, festeni, hanem megtanulták, és utána jött a tehetség, hogy ki meddig képes egyénileg felfejlődni, kinek milyen a saját stílusa.

Mint ahogyan mindenki meg tud tanulni biciklizni vagy írni, de még sem lesz mindenkiből Tour de France győztes vagy világhírű író.

Mindenkinél működik ez a módszer?

Igen, ez a módszer mindenkinél működik kivétel nélkül. Ennek a tanítási módszernek az a lényege, hogy nem misztifikálja túl a rajzolás képességét, hanem lebontja apró lépésekké, amiket a gyakorlati feladatokkal egyből ki is próbálunk, így nem elméletben, hanem gyakorlatban tanulunk.

Megtanít, hogyan kell „művészként” szemlélni a dolgokat, vagyis megtanít a rajzoláshoz szükséges látásmódra. Ha ez megvan, akkor jönnek a különböző rajztechnikák, amiket csak gyakorolni kell, akárcsak a biciklizést vagy az írást. Tehát nem kell, hozzá kézügyesség, a rajzolás nem azon múlik.

A tanfolyam során pedig folyamatosan oktatói segítséget kapsz, így a hibáidat, folyamatosan javítom, és ha kérdésed van, azt bármikor felteheted. Mindenre van idő, hiszen a saját ütemedben haladsz, így biztos, hogy nem siklunk át a legkisebb hiba felett sem.

Milyen szintre jutok el a tanfolyam végére?

A tanfolyam végére képes leszel bárminek a realisztikus ábrázolására, témától függetlenül. lehet az akár portrérajz, akár tájkép, csendélet, alakrajz, állatrajz, tehát bármi.

Nagyjából kialakul a saját stílusod is, ami által egyedivé válnak a rajzaid. Ez a stílus minél többet gyakorolsz, annál tisztábbá, kiforrottabbá válik.

Így a tanfolyam végére elsajátított tudást kamatoztathatod a mindennapjaidban, a munkád során, a saját kedvtelésedre, valamint tovább is léphetsz ezen a területen és tovább képezheted magad magán úton, könyvek által, további tanfolyamok vagy iskolák során.

A lehetőségek végtelenek rajzolással kapcsolatos szakmák területén, mint például borító tervek készítése, könyvillusztráció, animáció készítés, karakterrajzolás, tetoválás, portré- és manga rajzolás és még sorolhatnám.

De a szavaknál többet mondanak a képek, így javaslom, hogy nézd meg ezt a videót, ami a tanfolyam során készült rajzokból tartalmaz válogatást.


Illetve vess egy pillantást a Galériára (http://rajzhobby.hu/rajzok/tanfolyami-rajzok) is, ahol bővebb választékot találsz a tanfolyam során készült rajzokból.

Hány éves kórtól ajánlott ez a tanfolyam?

Talán ez a leggyakoribb kérdés, így ez a tanfolyam leírásánál is szerepel, de mindenképpen megemlítem itt is.

Általában a tanfolyamot 13-14 éves kortól szoktam ajánlani. Egyrészt azért, mert a feladatok elég nagy koncentrálást igényelnek, még így is, hogy maguknak osszák be a feladatok ütemét.
A másik ok pedig, hogy úgy kb. 13-14 éves korra érik el azt a fajta szem- és kéz koordinációt, ami a rajztanuláshoz szükséges.

De természetesen nem baj az sem, ha fiatalabb gyermek végzi a tanfolyamot, ha van kedve hozzá. A lényeg az, hogy tisztában legyen azzal, hogy ha fiatalabb, mint 13-14 év, akkor valószínűleg most még nem fog olyan eredményeket elérni, mint pár évvel később. Viszont sosem lehet elkezdeni elég korán rajzolni, és fejleszteni a készségeket, látásmódot, így ártani nem árt, csak használ.

Mennyi idő alatt tanulok meg rajzolni, illetve mennyi idő alatt végezhető el a tanfolyam?

A tanfolyam hossza attól függ, hogy mennyi időt tudsz naponta a feladatokra, gyakorlásra szánni. Ha mindennap körülbelül 4 órát tudsz vele foglalkozni, akkor 1 hét alatt is elvégezheted. De ez egyénenként változó, hogy ki milyen gyorsan rajzol, ki milyen gyorsan „érez rá” a jobb agyféltekés látásmódra.

De mindenkinek elmondom, hogy nem az a cél, hogy minél gyorsabban végigrohanjunk a tanfolyam anyagán, hanem hogy elsajátítsuk és kellően begyakoroljuk a tudásanyagot. Hiszen itt a cél nem egy vizsga, amin át kell menni, hanem itt a lényeg maga az út, maga a folyamat, ahogy napról napra egyre jobban leülepszik benned a megszerzett tudás, és egyre jobb és jobb leszel, valamint a lényeg maga az alkotás öröme és élvezete.

Minél inkább belemélyülsz a pillanatba, vagyis abba, amit éppen csinálsz, annál szebbek lesznek a rajzaid is. Ennek oka pedig pont az, hogy a jobb agyféltekés módban nem létezik olyan, hogy idő, mikor belemerülsz magába a folyamatba és élvezed az alkotást, akkor észre sem veszed az idő múlását. Ennek kellemes mellékhatása pedig az, hogy ekkor kikapcsol a tudatos oldalunk, vagyis a bal agyféltekénk megpihen végre – ami egyébként folyamatosan zakatol -, így frissebbnek, kipihentebbnek érezzük magunkat.

Azoknál is hatásos, akik egy kört, illetve egy pálcikaembert sem tudnak lerajzolni?

Igen, ugyanis a rajzolás képessége nem a kézügyességen múlik, hanem a látásmódon, amit bárki el tud sajátítani. A látásmód megszerzése után jönnek a különböző rajztechnikák, amiket csak gyakorolni kell, akárcsak a biciklizést vagy az írást, így ez is mindenki által megtanulható.

Mitől más ez, mint a Jobb Agyféltekés módszerről szóló könyv?

A módszer lényege természetesen ugyanaz, mint amit a könyv is tanít. Amitől más, hogy az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam interaktív, vagyis nem egyedül kell elsajátítanod a könyvben olvasott dolgokat, hanem egy tapasztalt oktató vezet végig a tananyagon lépésről lépésre, folyamatosan javítva a hibáidat, rámutatva azokra a dolgokra, amik fölött átsiklottál, valamint ami nagyon fontos, van kitől kérdezned. A rajzolás az egy gyakorlati dolog, amit nem lehet tisztán elméletben elsajátítani, ezt gyakorolni kell a hibákat pedig javítani kell. Így ez a gyakorlatiasság és interaktivitás a legfontosabb különbség a könyv és az Online Rajztanfolyam között.

Továbbá az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam felépítése, hanganyagokból, oktatóvideókból, rengeteg illusztrációból és részletes, lépésről lépésre feladatokból áll. Így gyakorlatban is megnézheted az elvégzendő feladatokat, valamint az illusztrációk által követheted a lépéseket. Valamint kinyomtatható referenciaképeket is találsz a tananyagban, amiket a feladatok elvégzéséhez fel tudsz használni.

Mitől más ez, mint a 3-4 napos Jobb Agyféltekés Rajtanfolyamok?

Ugyanazt tanulhatod meg, mint a 3-4 napos tanfolyamokon, azzal a különbséggel, hogy itt nagyobb, részletesebb és mélyrehatóbb tudásra teszel szert a személyre szabott segítségnyújtás, a saját ütemedben való haladás és a bónuszokban tanított pluszok által, amit egyéb tanfolyamokon nem tanítanak, mint pl. állatrajzok, szőrrajzolás, valamint szem-, száj-, orr- és haj rajzolás.

A 3-4 napos tanfolyamokkal ellentétben, itt a tanfolyam végeztével sem maradsz magadra, ugyanis az utolsó feladat elvégzése után még van egy hónapod, hogy kérdéseket tegyél fel, hiszen a legtöbb kérdés úgy is akkor jön, mikor a végeztél és belefogsz a saját projektjeidbe, rajzaidba, mikor a saját ötleteidet, elképzeléseidet szeretnéd megvalósítani. Valamint szívesen fogadom az ekkor született rajzaidat is, amelyeknél felhívom a figyelmedet az apró kis dolgokra is, amiken még javítani, tökéletesíteni lehet.

A tanfolyam során kapok valamilyenfajta oktatói segítséget vagy magamra leszek utalva?

Nem leszel magadra utalva. A tanfolyam során folyamatos oktatói segítséget kapsz, így a hibáidat folyamatosan javítom, rámutatva azokra a dolgokra, amik fölött átsiklottál, valamint ami nagyon fontos, van kitől kérdezned. A tanfolyam egyik legfontosabb része ez az interaktivitás, így elengedhetetlennek tartom a tanfolyam sikeres elvégzéséhez.

Sőt, a tanfolyam végével sem maradsz magadra, ugyanis az utolsó feladat elvégzése után még van egy hónapod, hogy kérdéseket tegyél fel, hiszen a legtöbb kérdés úgy is akkor jön, mikor a végeztél és belefogsz a saját projektjeidbe, rajzaidba, mikor a saját ötleteidet, elképzeléseidet szeretnéd megvalósítani. Valamint szívesen fogadom az ekkor született rajzaidat is, amelyeknél felhívom a figyelmedet az apró kis dolgokra is, amiken még javítani, tökéletesíteni lehet.

Akik pedig nem tudnák, hogy milyen Online Rajztanfolyamról van is itt szó, azok a következő linkeken találnak róla bővebb információt:

http://rajzhobby.hu/jobb-agyfeltekes-rajzolas
http://rajzhobby.hu/online-jobb-agyfeltekes-rajztanfolyam

 

Elkészült az új videóm az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyamomhoz. 🙂 Nagyon-nagyon jó lett. 😀

Van mit ünnepelni, az új videó, a hétvége, Advent első hétvégéje, nem utolsó sorban pedig mindjárt itt a Mikulás, na és akkor a Karácsonyt még nem is említettem…. Szóval mindezek örömére gondoltam indítok egy kis akciót.

De először is lássuk a videót. 🙂

És akkor az akció részletei. Ha szeretnél gyönyörű rajzokat készíteni, vagy esetleg ismersz valakit, akinek nagy vágya ez már régóta, akkor most itt a kiváló alkalom belevágni és ceruzát ragadni vagy megajándékozni valakit az Online Rajztanfolyammal.

25% kedvezmény jár most minden Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyamra jelentkezőnek, aki a Facebook-on like-olja a Hobby Rajz oldalát.

A szabályok a következők, olvasd el figyelmesen, ezen múlik a kedvezmény!!! 😉

1., Like-old a következő post-ot a Hobby Rajz Facebook oldalán: https://www.facebook.com/hobbyrajz/posts/10152753411661531

2., Ha még nem like-oltad a Hobby Rajz facebook oldalát (https://www.facebook.com/hobbyrajz), akkor like-old, ha már „rajongó” vagy, akkor neked már jár a kedvezmény, menj tovább a harmadik pontra!
Figyelem, ellenőrzöm, hogy like-oltad-e az oldalt, mikor igénybe veszed a kedvezményt. 🙂

3., Az alábbi kódot add meg a tanfolyam megrendelésekkor: HRajz2013Kari
A tanfolyamot itt tudod megrendelni: http://rajzhobby.hu/jobb-agyfeltekes-rajzolas/megrendeles

4., Nyugodtan oszd meg ezt a bejegyzést az ismerőseiddel, ha érdemesnek találod rá. Ez természetesen nem feltétele a kedvezménynek.

A szabály csak ennyi. 🙂 A kedvezmény visszavonásig érvényes.

Magáról a tanfolyamról, ha még nem ismernéd, a következő linkeken találsz bővebb információt:

http://rajzhobby.hu/jobb-agyfeltekes-rajzolas
http://rajzhobby.hu/online-jobb-agyfeltekes-rajztanfolyam

Szép Hétvégét! 🙂

Már egy jó ideje neki kezdtem ennek a rajznak, és most végre volt időm befejezni. Nem volt egyszerű, nagyon aprólékos munka volt, főleg az ékszerek miatt, de azt hiszem megérte 🙂

A rajz Jessica Alba-ról készült, Bs grafit ceruzákkal, savmentes rajzpapíron, A4-es méretben. Remélem, tetszik 🙂

Ha te is szeretnél megtanulni így rajzolni, akkor jelentkezz az Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyamra, mely Magyarország első és egyetlen online végezhető jobb agyféltekés rajztanfolyama. Magadnak oszthatod be az idődet és az otthonod kényelméből tanulhatsz. Bővebb információ a tanfolyamról:  http://rajzhobby.hu/online-jobb-agyfeltekes-rajztanfolyam/

Portrérajzolás, ha szeretnél egy hasonlóan szép rajzot barátaidnak vagy magadnak, akkor itt rendelhetsz: http://rajzhobby.hu/portrerajzolas



Idejét éreztem egy kis vérfrissítésnek. Bár folyamatosan változtattam, adtam hozzá, alakítottam az online rajztanfolyamon, de most végre volt egy kis időm és újra megcsináltam a portrérajzoláshoz a videót. Ami így most sokkal követhetőbb, részletesebb, jobb szögből mutatja a rajzolás folyamatát, valamint kommentekkel is elláttam az egyes részeket.

Ez a rajz tehát az új videóhoz készült, azt hiszem, látszik a képen, hogy én magam is sokat fejlődtem és az én technikám is csiszolódott a tanfolyam első változatának elkészítése óta (a régi és ezt az új Jolie képet is láthatjátok a Galériában a Saját rajzok között). Ami nektek csak jó hír, hiszen így még jobb minőséget tudok nektek adni és tanítani. 🙂

És még egy újdonság, tegnap előtt óta én is a DeviantArt tagja vagyok, ahol ezzel a Jolie rajzzal indítottam a “pályafutásomat”. Itt nézhetitek meg az accountomat: http://art-by-agnes.deviantart.com/ Most még természetesen nincs sok minden rajta, hiszen csak most indítottam, de majd szépen fejlesztgetem. Meg hát angolul van, mert az leginkább külföldre szól.

És ez itt most a reklám helye: májusi online rajztanfolyamra még 12 hely van, úgyhogy még lehet jelentkezni. 🙂 =>http://rajzhobby.hu/jobb-agyfeltekes-rajzolas

Rajzot rendelni pedig itt tudsz -> http://rajzhobby.hu/portrerajzolas

Reklám vége 😉

Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam
Kategóriák