Online Jobb Agyféltekés Tanfolyamok

Bár még messze van – sajnos – a Twilight 4. részének, a Hajnalhasadásnak a mozikba kerülése, de most egy ilyen rajz következik. Azt hiszem 2 részletben készítik el az utolsó részt, ennek első fele 2011 novemberében, második fele pedig csak 2012-ben lesz a mozikban. Mondjuk nekem a könyvek mindig jobban tetszenek, mint aztán a film, így annyira nem epedek el érte 🙂

Szóval még nem is tudom mikor kezdtem el ezt a rajzomat, talán még mikor az utolsó rész könyvét olvastam, de nem volt időm befejezni és sokáig várt a mappámban a befejezésre. Most végre volt időm újra elővenni és befejezni ezt a rajzot is.

Ez a rajz Bellát és Edward-ot ábrázolja, de kivételesen nem egy filmbeli jelenetből van, hanem a Bellát és Edwardot alakító Kristen Stewart és Robert Pattinson fotósorozatából, ami még azt hiszem az Új hold rész előtt készült róluk.

A rajz sima felületű A3-as rajzpapírra készült Koh-I-Noor grafitceruzákkal és sok türelemmel. 🙂

És a kép, amiről készült:

És most egy kis ízelítő következik az utolsó részből azoknak, akik már nagyon várják. Renesmee-t név szerint nem tudom, ki fogja alakítani, de pár képet találtam róla:

És a hivatalos trailer a Hajnalhasadásról. Sajnos van az elején egy reklám, amit nem lehet áttekerni 🙁 De a hivatalosat akartam betenni, ugyhogy ez van:

Online Jobb agyféltekés Rajztanfolyam ->Tanulj meg te is profin rajzolni! Nincs több kifogás, ez a tanfolyam bárhonnan elérhető 🙂 ->http://rajzhobby.hu/online-jobb-agyfeltekes-rajztanfolyam/

Ha az eredményeket akarod látni, akkor nézd meg a Galériában a Tanfolyami rajzoknál!

Ha viszont magadnak szeretnél egy szép grafitrajzot, vagy valakinek ajándékba, akkor itt rendelhetsz -> http://rajzhobby.hu/rajz-rendeles-rajz-keszites

Twilight – Edward és Bella rajz bejegyzéshez 6 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam
Kategóriák