Online Jobb Agyféltekés Tanfolyamok

Ez a tanfolyam a Jobb agyféltekés rajztanfolyam folytatása és Betty Edwards módszerén alapszik, akárcsak az első tanfolyam. Ahhoz, hogy szép színes képeket, festményeket készíthess nem elég a színek ismerete, ha nem tudod megrajzolni azt, amit szeretnél, akkor a kép nem lesz szép.

Ezért ez a tanfolyam azoknak szól, akik már elvégezték az alaptanfolyamot akár nálam, akár valahol máshol és még kezdők vagy egyáltalán nincs tapasztalatuk a színek használatában.

Ezen a tanfolyamon végig megyünk majd a színek komplexitásán, összetettségén és a színelméleten. Megtanulod, hogyan lásd meg, hogyan használd, hogyan keverd ki és kombináld egymással a színárnyalatokat, hogy harmonikus színelrendezéseket kapj.

A legegyszerűbb feladatoktól haladunk majd az egyre bonyolultabb és összetettebb gyakorlatok felé, melyek során elmélyíted a tudásodat a színek terén és a színkerék megfestésétől eljutsz az első igazi festményedig. 🙂

Először a színekről lesz szó elméleti síkon, majd a színkeveréssel kapcsolatos szóhasználatot, szókincset vesszük át. Aztán a színelmélet, színkeverés alapjait fogod elsajátítani, majd a használandó eszközök következnek, praktikus tanácsokkal.

A végére már ismerni fogod a harmonikus színkombinációkat, a színek jelentéseit, szimbolikáját.

Ez a gyakorlatban azt jelenti a számodra, hogy képes leszel megfesteni egy virágcsendéletet, egy tájat, portrét vagy bármit úgy, hogy a színek összhangban legyenek egymással, hogy visszatükrözzék a természet színpompásságát és szépségét, és nem utolsó sorban egy esztétikai örömöt okozva neked, az alkotó számára, valamint a képedet nézők számára is.

A tanfolyam felépítése hasonló a rajztanfolyaméhoz, de igyekeztem javítani rajta a tapasztalatok és a visszajelzések alapján.

A feladatokhoz most is vannak külön leírások és most is a hanganyag alapján kell előrehaladnod. Sőt, itt még nagyobb szerepet kapnak a hanganyagok, mert most egyáltalán nincs átfedés a feladatleírások és a hanganyagok között. Valamint lesznek olyan rövid, gyors feladatok, amit csak a hanganyagban mondok el és nem lesz róla leírás.

Itt is rengeteg illusztrációs anyagot találsz majd, valamint 3 feladathoz videót is készítettem. A legtöbb feladathoz nem volt rá szükség, mert a leírás és a képek teljesen elegendőek a megértésükhöz.

Így a három nagyobb és legnehezebb feladathoz van videó, ami segít majd neked a feladat jobb megértésében és ötleteket is adhat a feladatmegoldáshoz.

Ehhez a tanfolyamhoz nincs indulócsomag. Én akril festékkel fogom bemutatni a feladatokat, így neked is ezt ajánlom, hogy könnyebb legyen a tanulás. Ha már megtanultad az alapokat, a színelméletet, a színkeverést és megfelelően látod a színeket, akkor bármilyen médium alkalmazásánál hasznosíthatod.

Ami fontos, hogy ezen a tanfolyamon nem a különböző médiumok használatáról, technikájáról lesz szó, hanem a színekről, színelméletről és a színkeverésről. Valamint, hogy hogyan lásd meg a színeket, hogy azok kikeverhetőek legyenek számodra a rendelkezésedre álló néhány alapszín alkalmazásával.

A segítségnyújtás hasonló a rajztanfolyaméhoz. Itt is email-en tartjuk a kapcsolatot. Elküldöd folyamatosan nekem a képeidet (beszkennelve vagy egy jó minőségű fényképet róla), így fogom tudni javítani, valamint a felmerülő kérdéseidre is levélben válaszolok.

Mint a rajztanfolyamnál, itt is az utolsó feladat elvégzése után még 1 hónapig állok a rendelkezésedre. Természetesen a tanfolyam elvégzésének ideje nincs limitálva, vagyis olyan ütemben haladsz vele, ahogy az neked jó, és annyi ideig végzed, ahogy az neked belefér az idődbe.

A tanfolyam anyagát online küldöm el, vagyis letöltési linkeket fogsz kapni, ahonnan letöltheted a tanfolyam anyagát.
A Színes tanfolyam is 3 részes, mint a Rajztanfolyam, minden egyes részben találsz PowerPoint-os hanganyagokat, oktatóvideókat, feladatleírásokat, illusztrációkat.

Ajándékkártya

Ajándékba vennéd a tanfolyamot valakinek? Letöltési linket mégsem adhatsz ajándékba, nem igaz? Semmi probléma, rendeld meg a tanfolyamot Ajándékkártya formájában, így kézzelfoghatóvá teheted a meglepetésed.

Ezzel a kártyával, illetve a kártyán lévő kódszámmal jelentkezhet nálam a megajándékozottad és így közvetlenül neki fogom elküldeni a tanfolyam anyagát.

Ajandekkartya_SzinesTanfolyam

Az Ajándékkártyát email-ben, pdf formátumban küldöm el neked, így gyorsan hozzájuthatsz és a saját nyomtatódon ki tudod nyomtatni. Ebben az esetben javaslom, hogy egy jó minőségű, vastagabb papírra/rajzpapírra nyomtasd ki, hogy szép legyen. A kártya mérete 10,5 x 7,4 cm, így a legjobb, ha egy pici szép borítékba téve adod át a megajándékozottnak.

Nézz meg pár tanfolyamon készült képet a Galériában (görgess majd lejjebb, mert a legtetején rajztanfolyami rajzok vannak). -> https://rajzhobby.hu/rajzok/tanfolyami-rajzok

Valmint készítettem egy kis hanganyagot, amiben összefoglaltam, hogy miről is szól ez a tanfolyam és miket fogsz elsajátítani a végére, valamint a videó végén ugyancsak találsz pár tanfolyami képet is. Néz meg itt:

https://www.youtube.com/watch?v=rShEAeyOUoE

Ár:

A tanfolyam anyagának ára (Teljes tanfolyam, 3 rész letölthető anyaga): nettó 16,000 Ft

Fizetni pedig átutalással, rózsaszín postai csekken vagy PayPal-lal tudsz. A fizetéshez szükséges adatokat a megrendelőlap kitöltése után email-ben fogom elküldeni.

A Megrendeléshez kattints ide!

Ha bármilyen kérdésed felmerült a tanfolyammal kapcsolatban, amire nem találtál itt választ, akkor kérlek  írj nekem a contact@rajzhobby.hu email címre.

Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam
Kategóriák